Álomnak túl emlékszerű, emléknek túlságosan mesebeli volt, ugyanis ki hallott már olyan (létező) helyről, ahol a fák annyira közel nőnek egymáshoz, hogy barlangszerű alagutak jönnek létre az ágak között, behálózva így a mélyzöld sötétségbe veszett felszín nagy hányadát?
De ne szaladjunk ennyire előre, vannak itt még egyéb furrrcsaságok is, mint példának okáért a bordó-gyapjú bevonatú házak kerítések nélkül, de kutyákkal és kaktuszokkal. Mexikóiak laktak bennük és nem volt tanácsos a közelükbe menni, mert nem az a népség voltak ők, akik csak úgy eltűrnek egy immunhiányos európait a közelükben. Igazi neon-keresztények. Szivárvány színű műanyag SzűzMáriával, meg hidegen foszforeszkáló feszületekkel (átlátszó plexi Jézussal).
Nemigazán nyugtalankodtak semmi miatt, pedig ezek a házak azért elég súlyos bűnbocsánatként is funkcionálhattak volna. Akár.
Sok-sok szélben kócolodó szőrös ház ameddig a szem ellát, már-már az őrület ütőerén haláltáncolgató latin-amerikai keresztényekkel telefertőzve és akkor az 50° még el sem kezdte hangyafészekké olvasztani flitteresre izzadt testemet.
Nekem ez az egész nem tetszett, úgyhogy sarkon fordultam és felszívódtam (nem tudom, hogy ez a "felszívódás" esetleg valami felsőbb rendű entitás drogfogyasztási szokását jelentette-e, vagy valami teljesen más természetű dologról volt-e szó akkor és ott), mindenesetre elkerültem onnan és nagyon messzire.
Először barlangoknak tűntek, aztán kezdett beigazolódni a felvetés, miszerint mégiscsak valami "nagy" rántott fel engem és most a belsőségek szokatlanul száraz labirintusában kényszerülök előreláthatólag hosszadalmasan bolyongani. Aztán rájöttem, hogy hol lehetek: a barlangok egymásba nőtt ágak szokatlan struktúrái voltak. Tehát -feltehetőleg- az univerzum legsűrűbb erdejében csikorogtam éppen, ahogy az imént már írottam volt ezt a tényt.(Amúgy felvetődik a kérdés, hogy ez most tulajdonképpen micsoda is? Fák alkotják, tehát erdő, barlangrendszerhez hasonlatos járatokban lehet haladni, tehát barlang... Na most mi van?) Elindultam. Nem tudatosan, hanem csak úgy, valamerre, mint egy részeg ötéves hajnalikettőkor. Mentem. Nagyon, nagyon sokáig. Próbáltam fölfelé haladni, hátha kijutok a világ fölé és valamelyik aktuális istennel elcseverészhetek a női nemről ,a kannibalizmusról meg a tüdő rákról, de csak nem jutottam sehova, ami bármiben is különbözött volna a néhány perccel azelőtti környezettől.
Szünet. szünet. szünet. szünet. fulladás. kitágul-összehúzódik. friss levegő. csillagok kék éggel meg műholddal. tovább.
Ahogy egy másik test mozdulataiból nyilvánvalóvá válik, hogy A és B út közül melyik az, amelyik csak rám vár vagy a csakrám rám csap. Ezt igazából B-kategóriás fordulatnak nevezik a nagyon okos odamondók.
-szerintem csak szimplán elengedhetetlen.- Ádám és Éva egy alternatív Paradicsomban kígyók, almák és kijárat nélkül. De legalább plexi-krisztus és szőrös házú mexikóiak nincsenek errefelé és innen ki űzne ki akárkit is?
Bolyongásom végét néhány eltévedt légy jelezte. Hoztak reggelit, meg színes ceruzákat, ha esetleg nem érezném jól magam.
Az az igazság, hogy kurvára de sehogyse éreztem magam, pedig valójában ősz van hajnali páróra, (épp, hogy elkezdett véraláfutásosodni az ég alja) én magam rendkívül álmos vagyok már és ha jól sejtem szintén véraláfutásos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése