Nincs miről, meg úgy különben se. Pótcselekvések kavalkádja az egész lét perpillanat, az összes gesztus, az összes mozdulat.
A falak ránk akarnak omlani, de a tömény, folyadékszerű füst megtartja őket még egy ideig. Így van idő boncolgatni a látványt: Alapból is tüdőszínű a szoba, de a mindent konzerváló füstrétegen keresztül még nyomasztóbb, mintha a fal is lélegezne és ilyenkor megremegnének az apró, vizenyős zsírpárnák. Olyanok mintha egy nagy, narancsbőrös segget alkotnának.
Ahogy telik az idő, úgy szilárdulok meg én is, pedig nyilvánvaló, hogy hígulok. Lassan-lassan belekötök a fotelba és az energia a falakba vándorol. Mozogni már nem tudok, de az agyam még részecskét-gyorsít; rím-anomáliák és ragacsos, télszagú szinesztéziák lebegnek fénysebességgel.
Ha jól sejtem már csak én vagyok ébren. Fény és reggeli füstfelköhögés szűrődik be a szobába. Minden és mindenki mozdulatlan. Még a füst sem lengedezik faltól-falig, hanem egy adott ponton töri a beáramló fényt. Nézem egy darabig aztán rászánom magam; rágyújtok, belekortyolok a sörbe és elindulok.
Ekkor ébredek fel; kifordult végtagokkal a másfél méteres kanapén.Első érzésre halbőr. Kihűlt, ikrás és képtelen megszáradni. A tükörről visszaverődő dicsfény mintha keresztülrágná magát az elvékonyodott, hályog-kocsonyás ablakhúson, négyzetre emelve a mélyvörös ereket és az alig használt ínhálós izomszövetet. Por állagból szublimál az idő, csak porlad, porlad és hanyatlik felettem -vagy ahol éppen van-.
Karc királylányok csilingelnek a Kisagyamban és az összetapadt rádióhullámok teljesen ellehetetlenítik a helyzetem. Az jut eszembe, hogy küszöb köszörű, de ez a valószínűleg csak a fejfájás, úgyhogy nem marad abba;
3kiló szamárhús oszlik valahol és a víz is inkább savként funkcionál, amikor reakcióba lép a lebontó szervvel. Teljesen ártatlannak tűnik; nem az. Sohasem az, amikor ilyennek mutatkozik, csak játszik és beoszlik az ember alá. Hogy a bőr megkösse. Akkor már nincs fehérfény meg friss levegő, csak a forró sör van a sarokba rejtve meg halántékbuldózer, mint következménye az eddigieknek és a fehér zaj tűnik a legeszményibb muzsikának (persze csak elméletben).
Tény és való, ilyen állapotban nem lehet szarból homokvárat építeni, meg homokvárat sem lehet szarni. Sőt szart sem lehet homokvárni. Már csak a koponyalékelés segíthet, pedig elég volna az is ha végre erőt vennék magamon és hazacsörömpölném az alkoholgőzben puhára pácolt testecskémet és esetleg zuhany és alvás; Mint alternatív gyógymód az undok fehér kilengés csillapítók helyett.
De másfél percenként szakadnak le az újabb és újabb tömbök és nincs mit tenni. Sikolt a gyomor és talán fuldoklik is. 60évesen mi lesz? Lesz egyáltalán idő akkor még? –mert meleg sör biztos lesz.
…
a 180°-os fordulat előrefelé csak elhatározás kérdése. Az elhatározás pedig megszületett. Vajon kik a szülei?
