és megtelt a szeme élettelen csókokkal

Az első sugarak még megtapadtak a lehetetlen színű, csíkos függönyben, meghitt kis odúvá emelve a kopottas padlásszobát. Alakját tekintve téglalap, burkolatát tekintve hámló sárgás-piros tapéta, a korra oly jellemző szemetkarcoló hanyag népiességgel átitatva, míg a padlót színtelenre lépkedett rojtszőnyeg borította itt-ott, alatta meg hajópadló igazi tengerszaggal. A hosszú falakon nem volt se ajtó se ablak, ellenben a rövidebb falaknak jutott vagy ebből, vagy abból. Lehetett hallani, ahogy a tetőre pottyan az érett gesztenye, majd végig görög a tetőcserepeken mintha a Holdon járnának.
  A szobában különben nincs sok bútor, már csak a hely szűke miatt se, de minden bizonnyal a legfontosabb tárgy az ablakkal szemben elhelyezett tölgyfa íróasztal, teleélve, melegen. Írógéppel. az asztal felett van egy hosszú polc is, saját készítésű, hosszú nyakú üvegekkel és könyvekkel töltve. Az üvegek nagyrészében ujjnyi vastag méregpaprikák hömpölyögnek, néhányban kiégett, kocsonyásra puffadt cseresznye, esetleg körte, barack, áfonya, de akad amelyikben valami egészen más. A polc végén vastagfalú pirospettyes és virágmintás bögrék kacérkodnak a napfénnyel, de sokadjára sem engednek a színükből. Aztán persze van egy nagy, vastagcsontú szekrény a sarokban, valamikor nagyonrégről és előtte egy kicsit bátortalan kiállású, fémkeretes ágy telistele párnákkal és takarókkal. A maga tökéletlenségével tökéletes birodalom ez, egy birodalmi lépegetőnek. Amikor az ég bőre megereszkedik a levegő megtelik régi korok fájdalmával, szépségével, akkor én leülök a tölgyfa asztalhoz és az írógép halkan felnyög.