ő nem mosolygott, ugrani készült; ez a terve is csak azt erősítette meg benne, hogy miért jutott ide: mindig a könnyebbik utat választotta (ami a zsúfolt és mocskos partszakaszhoz vitt), a nehéz, sokszor kockázatos, de mindenképp csodálatosabb út helyett (ami kis hegyi ösvényeken keresztül egy gyönyörű öbölhöz vezetett, ahol a víz kristálytiszta és az élővilág érintetlen és egy boldog ember épp koktélt szürcsölget élete párjával)
könnyek csorogtak az arcán; kurvára sajnálta magát és arra gondolt, hogy beszélni fognak róla és sajnálni fogják és utólag majd mindenki átértékeli a személyét és lesznek emberek akiknek nagyon fog hiányozni. ez tetszett neki, elmosolyodott és a mélybe vetette magát széttárt karokkal (úgy sokkal színpadiasabb).
a temetésen sokan voltak és hetekig beszéltek az esetről, de ez a fasz nem gondolt abba bele, hogy csak kicsit kellett volna törni magát, hogy eljuthasson az öbölbe, ahelyett, hogy olyan emberek életét nyomorította meg a gyengeségével akik ezt nem érdemelték volna meg.
én az öbölbe tartok minden erőmmel.
