A tengerparton ülünk, egy óriásokra tervezett csíkos takarón, aminek a színeit annyira irreálisan ocsmány módon válogatták össze, hogy egyszerűen vonzza a tekintetet. a szépség egy sajátos formája.
A problémáinkat elástuk a tenger mélyén, csak nevetünk -hol egyedül, hol együtt, hol magunkban- és közben kortyoljuk a hideg, aranybarna üveges sört. Ahogy Rijeka kibont egy újabb üveget, hideg füstbőr szisszen elő.
messze a parttól, az alig reszkető kék vízen, néhány öreg halászbárka ringatózik; elkerüli őket az idő.
Annyira nyugodt és békés most minden, tipikusan az a pillanat, amire szokás azt mondai, hogy "bárcsak örökké tartana". sirályok repülnek el felettünk és kizárólag önfeledt, boldog órák. irreális jattot hagyunk este az étteremben az ukrán pincérlánynak, aztán irreális mennyiségű italt fogyasztunk el a szellőlepte, langyos parton.
iszonyatgagyi romantikus klisé, de tényleg kurvaszép a naplemente; csendes és mégis élettel teli, ahogy leolvad az égről. (lövök pár fotót, de persze véletlenül sem adja vissza a látványt)
friss forróság. sirályszabadság. szerelem, szex. meg szex szerelem nélkül. nyár.
késő ősz. színtelenül sivár, nehéz és hideg az idő.
Hömpölyög a fagyszilánk, minden lemondóan görcsössé vált. sok merev és élettelen anyag.
és itt vagyok én; pulzáló, sugárzó, mozgó kivétel. nincs mosoly már és kimeríthetetlen boldogság kút.
hideg van, súly van és mesterséges mennyországok műanyag pakkokban.
amikor a Nap és alapvetően a nappalok meghalnak és minden hideggé és negatívvá válik megváltozik idebent is minden. mások lesznek a színek és a boldogságforrások.
tükörszilánkok a tócsákban, és egy mocskos plüss dinoszaurusz a sínek tövében.
a tél és a hideg azért jó, mert utána sokkal jobban értékeljük a meleget és a mosolyokat.
most csak a sápadt arcok és szétfeszült pupillák úsznak be néha a meglehetősen zavaros látómezőbe. hideg van kurvára basszameg.
