-álomszövetfoszlány-

 - Mi történt a kezeddel? - szisszent fel a lány akit valami fekete, pókhálóra emlékeztető anyag borított tetőtől-talpig az arcát és a kézfejeit kivéve és akinek üres szemgödrét néha egy-egy jólmegtermett méh hagyta el húsosan döngicsélve.
 - Semmi. - válaszolta a csontsovány és csontbőrű fiú, kinek repedések szabdalták a testét és úgy tűnt, hogy ő bizony márványból van.
 - Leestek a körmeid. Mond el kérlek, mi történt! - kérlelte a lány, de a fiú tüntetőleg a puha földet nézte. Az ujjhegyeiből sötétbordó és valótlanul sűrű vér csordogált.
 - És azt megengeded, hogy legalább bekössem a kezed? - próbálkozott tovább a lány, de szinte biztos volt benne, hogy nemleges választ fog kapni.
 - Aha.. - sóhajtotta a fiú szétrepedt márványarcát a lányra emelve; a szemei fémből voltak; majd hirtelen újra megszólalt: - Érted tettem.
A lány szétfeszült szemgödrökkel, döbbent arccal nézett a fiú platina szemibe.
 - Értem? Értem tetted? - gyakorlatilag megállapíthatatlan volt, hogy a meghatottság vagy a düh beszél belőle, de aztán egy apró könnycsepp végigperdült puha arcán és ez végérvényesen eldöntötte a kérdést.
 - Igen. Érted. - suttogta a fiú, és vérző ujjaival megérintette a lány nedves arcát.
A szél hirtelen megcsikordult, dércsípte, édes illatokat sodorva végig a domboldalakon és megpihenve itt a völgyben, ahol az idő talán örökre megfagyott és ahol a valóság gyöngyörűen fájdalmas.