2010. március 13., szombat

összerepedt, majd felpuhult az ólomfelhők súlya alatt

Történt már veled olyan, hogy egy tehetetlen halmaznak érezted magad? Olyasmi érzés mintha az addig friss, puha és inger gazdag váz hirtelen elkezdene száradni, keményedni, és vastagodni, és börtönné szilárdulna az, ami addig annyira barátságos és megnyugtató érzéseket váltott ki. Jelentem nálam ez a helyzet.Inkoherens viselkedési formulák, érzelmi fekélyek és introspektív mazoizmus váltakozása; az ok ínhüvelygyulladás, ami nekem felér egy alkar amputációval nagyjából. Sokat nézem a felhőket és a fákat és ilyenkor valahogy nem gondolok a bal kezem helyén éktelenkedő csontporos húsdarálékra. Nem tűnök túl aktívnak, pedig sokat írok. Van mit és jó nézni, ahogy hámlanak a bőrkötéses jegyzetfüzet lapjai a betűk nedves súlya alatt (írni jobbkézzel is tudok). Jó ilyenkor figyelni a világot; nem céllal és kognitív jelleggel, hanem csak úgy. Nem is gondolnád, de ami fontos az belerágja magát az agyba, csak elbújik egy sötét biztonságos helyre, de attól még ott van. Azt hiszem én ezekből a lárva-emlékekből táplálkozom és bontogatom ki őket történetekké a hosszú, de néha egész kellemes emésztési folyamat után. Éjjel sokat eszek. Az éjszaka immorális mivolta rendkívül vonzónak hat, bár néha eléggé szőrös és kellemetlen szagú a tér és organizmus szimbiózisa. Szinte csontforgácsos folyékony üveggént csordogálok a világban, de néha megtöröm a fényt. Néha nehéz megfogalmazni, hogy mi az ami releváns és mik azok a szavak amik tényleg életet adnak a gondolatnak, látványnak, De igyekszem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése