szociálisan érzékeny idős hölgy keres törődésre, szeretre vágyó unokát.

Aranybarnán hunyorogtak a bútorok a megannyi ablakon beáramló fényben. Néha, alig érezhető hűvös bizsergésként végigzúgott a szellő a házon édeskés virágillatot karcolva a pórusaimba. A szobák megmagyarázhatatlan nyugalmat és melegséget árasztottak, talán a hozzáértéssel összeválogatott antik bútorok és a szellőben halkan remegő virágok okán, talán valami egészen más miatt. A konyhából egy ideig Brahms 4. szimfóniájának szólt majd hirtelen szinte minden átmenet nélkül átrecsegett Mendelssohn E-moll hegedűversenyére. A disszonáns váltástól kicsit magamhoz tértem, valójában fel sem tűnt, hogy leültem egy nagyon puha, tippem szerint biedermaier kanapéra és a bal hüvelykujjammal egy festet porcelánvázát simogatok.Éreztem, ahogy újra felkúszik az orromon a virágillat és a meleg, örömpuha látvány körbeölel. Becsuktam a szemem és mosolyogtam. Már fel sem tűnt, hogy időközben Dvorák Szláv Táncaira váltott a lemezlejátszó.
      Csupaszív nagyi a pincében álló hatalmas fémasztal előtt állt és a halkan dudorászva előző "unokája" maradványait pakolta bele egy rozsdás fémlavórba. Odaföntről semmi zajt nem hallott Antonín Dvorák táncain kívül és ez örömráncos, de mégis kárörvendő mosolyt hasított az arcára. Nyilván már elaludt az ő kicsi unokája és minő fájdalom, de soha többé nem fog felkelni szegényke. De ő azért gondját viseli majd; a halott gyerekekkel is kell valakinek törődnie.