csönd

A folyóparton három össze erjedt hulla feküdt egymás mellett; a víz néha alájuk ömlött egy-egy hullám képében, ilyenkor megmozdultak alig észrevehetően. Puhának tűntek de görcsösnek, az arcukon magasztos mosoly rágcsált, a szemgödreik telve ebihalakkal és folyami iszappal. Még a gyerekek sem játszottak velük..
A part mentén mélyeket böffentő, térdig érő fekete mocsár húzódott. A hullákat ide vetette a tavaszi áradás feltehetőleg valamelyik közeli polipfaluból. A rothadt hal és szarszagot árasztó mocsár lassan magába szívta a szürke testeket, de addig jóféle eleségként szolgáltak a vízi madaraknak és remek játszótársként szolgálhattak volna a gyerekeknek, (némelyik mocskos, nejlonbőrű bányászgyereknek húsként is) de a gyerekek ma kihagyták a mókát, a hangjukat se lehetett hallani. A parti bozótokon túl, nagy ásítozó, aranyszáraz mező húzódott. Nagy szénaboglyák szunnyadoztak rajta mindenfelé, ettől függetlenül meglehetősen messze egymástól, de a gyerekek sehol sem voltak. Nem dobálták egymást szamárkóróval és töltény hüvellyel visongva, mint ahogy szokták, csak a friss nedvdús tavaszi szellő csapongott ide-oda a boglyák között, néha belemarva a pipacsokba is. A Napot nem takarta sem felhőreszelék, sem pedig csikorgó madárraj, mégis mély arany színbe süllyedt minden pedig kora délutánra járt még csak. A mezőn túl nyírfaliget morgott bárgyún, de a gyerekek nem játszottak ott sem.
A gyerekek valójában sehol nem játszottak.
A parton fekvő három hulla néhány nappal korábban erre a vidékre látogatott. Akkor még éltek. Akkor még a gyerekek is éltek. A gyerekek előbb meghaltak mint a három férfi, akiket lassan magába tép a mocsár. A gyerekek unatkoztak és akkor meglátták a három férfit. Megölték őket higannyal és kifektették a partra. Játszottak velük egy darabig, de aztán megunták. Unatkoztak, majd elkezdtek szomorkodni. Szomorkodtak, hogy megint unatkozniuk kell kitudja meddig, talán az idők végezetéig.
Ők is ittak a higanyból és kifeküdtek a partra a három hű játszótárs mellé.
Őket már elsodorta a víz hajnalban.