lelki labirintus érzelmicsonkoknak

én másban keresem a boldogságot, te másban keresed a boldogságot, ő másban keresi a boldogságot, mert a saját univezumunk önmagában életképtelen egészen addig, amég egy másik bele nem csapódik és az erők ki nem egyenlítik egymást, hogy rendszert legyenek képesek alkotni. Egymásba és egymáskörül keringhessenek külső tényezőktöl zavartalanul.
  Így lenne időtlen és szép az élet, de valójában erőanomáliákat gerjesztünk és az univezumainkat egy multiverzális monopoly fizetőeszközeivé tesszük, saját bevallásunk szerint tét nélkül;
  -de valójában (több mint valószínű, hogy) van tét, ráadásul meglehetősen nagy: öncsonkolt, kompatibiltását vesztett világokká hasadunk és azt reméljük, hogy majd valamikor az időtengelyen jobbra kiteljesed(het)ünk, az addig elkövetett ballépésektöl és hibáktól függetlenül, amik kétségtelenül nyomot hagynak abban az anyagtalan énben, amit jobb híján léleknek szokás nevezni..
élvhajhász önkannibalizmusomnak köszönhetően csonkká váltam, nem bántam meg, sőt élveztem, de kiteljesednék; az ember rendelkezik egy olyan képességgel ugyanis, hogy a "bizonyítottan lehetetlen"-t is meg tudja oldani, ha valóban hisz benne.

{éjszakai busz. valamikor hajnali 4 környékén egy meglehetősen furcsa este és közvetlenül egy rendkívül rövid, ám annál súlyosabb telefonbeszélgetés után.}