barnára száradt, inas napraforgómezőkön jár az eszem, meg egy vödör jéghideg vízen.
ehelyett lázasan, fáradtan próbálok valamit letenni az asztalra; néha belekortyolok az asztalon álló szoba hőmérsékletű szamócaszörpbe, de többnyire a darázs zsizsegés az egyetlen életjel.
évek teltek el anélkül h nekiláttam volna a milliárdnyi útra szerteágazó irodalmi barlangrendszerem feltérképezéséhez. túl nagy falat; félek, hogy megakad a torkomon.
a hegytetei csarnokaikban, és mélységes mély tárnáikban élő régesrég élt és elfeledett nagy királyokra gondolok most; vagyis a feleségeikre és lányaikra. ennél tovább úgy sem jutok, bár oldalról-oldalra jobban kibomlik a tudatosan végtelenített történetfonal.
ha jobban belegondolok nagyonfáj ez sok elektronikus szar körülöttem; elég lenne egy petróleumlámpa, egy írógép, meg egy kis faház valahol magasan és mélyen bent. és néha látni vágyom az óceánt. a fekete, hömpölygő, sós tömeget. na jó egy kicsit csalnék: az zenéimre szükségem van.
akarom látni a csillaghálókat a fenyőerdő ágai felett, és akarom érezni ahogy az arcomra ömlik a fagyott holdfény.
de ehelyett fasszopó emberek, fasszopó parancsait teljesítgetem szánalmasan kevés pénzért, hogy aztán abból a saját szükségleteimet megvásárolhassam. megőrjít ez a meleg komolyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése