A TV nedv átszűrődött a falbőrön és koradélutáni unalmában füleket bántott. Itt-ott darabosra vénült, alkoholhajtású csontoszsákok tipegtek. Fogatlanul. A pultnál néhány szomorúan szoborkodó sóhajtozott, üveges tekintettel a múltba burkolózva. (Hónap dolgozója, Bulgária, Erzsi, Márti, mindent összevetve maga a vörösparadicsom.)
-Szomorú, részeg, de munkaképes.- Mondták magukról. Persze senkit nemérdekelt.
A falat sűrű fény borította és néha rá-rácsöppent egy-egy alatta ácsorgó tejfölköpenyes, szabadnapos ápolónőre. Mosolyogva nyalták le egymásról.
Könnyesre csipdeste az idő a helyzet hasfalát.
Amikor a hely esztelen, határozottan hangulatnővelő, ámbár sokesetben kifejezetten idegesítő leánykái elkezdenek gyros-ra nyelt ondót felköhögni, rendszerint tudni: közeleg az éjszaka azon részének vége, amit a közönséges földi halandó egy kiadós alvással szokott megkoronázni. Egy közönséges.
Odakint az éjszakai sötétség fonalféregként feszíti be magát a szemgödörbe és az orrba. Olyan az illata, mint a pornófilmeknek. Sok-sok apró körülmény szimbiózisából jobbhijján véletleneknek nevezett szituációk születnek. Ezek a véletlennek nevezett szituációk nem véletlenül rágják bele magukat az életünkbe abban a pillanatában; UV reagáns mosolyokat csal elő, és olyan pillantásokat amiknek a szívre gyakorolt hatása megegyezik egy jobbfajta kokain-dezoxifedrin-MDMA koktéléval.
A hajnal fémváza már elkezdte mérgezni a fagyott betont. Lassan felébrednek a életjeleket produkáló hullák. Én bebújok a takaró alá és elalszom. A krakenbébi hozzámbújik és én álmomban elmosolyodom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése